top of page

Szerkezetépítési munkák előrehaladása – Dohány utca 10.

  • febr. 15.
  • 2 perc olvasás

A Dohány utca 10. szám alatti, U alakú épületegyüttes kivitelezési munkái ütemterv szerint haladnak. Az elmúlt időszakban több, egymásra épülő munkafázisban valósult meg a ház állékonyságának biztosítása, a teherhordó szerkezetek megerősítése, valamint az új vertikális közlekedőmag kialakítása.

1. Műemléki szerkezetek kezelése

Az épület számos olyan eredeti, műemlékvédelmi szempontból fontos építészeti elemet tartalmaz, amelyek megőrzése és későbbi visszaépítése kiemelt feladatunk.

Ilyenek többek között a 

fa nyílászárók,

kapuzat,

függőfolyosói kovácsoltvas korlátok,

az első emeleti utcai erkély öntöttvas korlátelemei,

valamint a főpárkányzat,

melyek a Vanti Stúdió restaurátori tervei alapján, folyamatos szakfelügyelet mellett kerültek kibontásra és ideiglenes tárolásra.

A tardosi márvány lépcsőház átmeneti lezárása és szerkezeti alátámasztása is megtörtént. A kivitelezés idejére a felsőbb szintek megközelítése külső acél lépcsőtoronnyal biztosított.

2. Pincei bővítés és födémépítések

A belső udvar alatti földkiemelési munkák lezárultak. Megépült középen a két oldalsó szárnyat összekötő új pincei tér és a bejárati passzázs alatti szint. Az egyik szárnyban dongafödém, a másik szárnyban és az új építésű területek felett monolit vasbeton födém épült, így létrejött egy összefüggő, nagy alapterületű, funkcionálisan jól hasznosítható pincei szint.


3. Teherhordó szerkezetek megerősítése

Az U alakú épülettömbben szintenként 62 db monolit vasbeton pillér épül be a meglévő falazatokba, ütemezett kivitelezéssel.

A kivitelezés technológiája:

  1. Pillérek szakaszos beépítése a faltestekbe.

  2. Ideiglenes megtámasztások (acél szerkezetek, dúcolások) kiépítése.

  3. Fagerendás födémek szakaszos bontása.

  4. Zsaluzás és vasalás beépítése a meglévő acélgerendák közé.

  5. Monolit vasbeton födémek kialakítása.

A tervek nem tartalmaztak részletes bontási sorrendet és ideiglenes megtámasztási koncepciót, ezért a kivitelezés során folyamatos statikai egyeztetés mellett, helyszíni feltárások alapján kerültek meghatározásra az egyes ütemek.

A bontások során feltárt, előre nem látható szerkezeti állapotok miatt szükségessé vált:

  • a földszinti passzázs boltozatos födémének alátámasztása,

  • a függőfolyosók alátámasztása,

  • a főlépcsőház és előterének megerősítése,

  • a Dohány utcai homlokzat szintenkénti kidőlés elleni rögzítése.

A fenti beavatkozások biztosították az épület folyamatos statikai állékonyságát.

Jelen állapot szerint elkészült a II. emelet feletti monolit vasbeton födém.

 

4. Új vertikális közlekedőmag

Megépült az új vasbeton lépcsőház és liftakna szerkezete a pince szinttől a II. emeletig.

A további szintek vasbeton elemeinek gyártása folyamatban van, ezek mobil daruval kerülnek beemelésre. A pince és a 2. emelet közötti előregyártott lépcsőelemek beépítése már megtörtént.


5. Tetőszerkezet és felső falszakaszok

A tetőszerkezet bontása befejeződött. A két tűzfal legfelső padlásszinti falszakasza - gyenge szerkezeti állapot miatt - elbontásra került.

Restaurátori felügyelet mellett megtörtént a kőpárkányzat bontása.

A főhomlokzat ideiglenes nehézállványzata a szűk felvonulási terület miatt elbontásra került, a homlokzati falak végleges megtámasztása belső szerkezeti megoldásokkal biztosított.




6. Következő ütem

Folyamatban van a további szintek vasbeton födémépítése, a szerkezeti megerősítések folytatása, valamint a 3. szint falazatának, födémének kialakítása.

A projekt jelenlegi fázisában a kivitelezés elsődleges fókusza az állékonyság fenntartása, a teherhordó rendszer korszerűsítése és az új szerkezeti rendszer kialakítása. Az előre nem látható szerkezeti adottságok kezelése folyamatos statikai kontroll és helyszíni mérnöki döntések mellett történik.


 
 
szechenyi-2020.png

BAU-VIP Kft. 1089 Budapest, Benyovszky Móric u. 4.

Copyright © 2023. Minden jog fenntartva. BAU-VIP Kft.

bottom of page